Hello VOLT!

VOLT-on voltam...

Írnék egy kis beszámolót VOLT-os élményeimről is...
Az igazat megvallva már amikor kiderültek a fesztivál fellépői tudtam, hogy el kell mennem. Persze akkor még úgy volt, hogy majd sátrazni megyünk, mert hát mi kemények vagyunk és kibírjuk, meg most egyszer belefér... Aztán szép lassan elérkezett a július és még mindig ott voltunk jegy nélkül. Úgy voltunk már vele, hogy akkor ezt is kihagyjuk idén... Aztán mondom áh, utánaolvasok kicsit. Így derült ki az is, hogy lehet jegyet venni a közelben, amit aztán barátnőmmel meg is vettünk a Július 3.-ai, pénteki napra.

Reggel rettentő fáradt voltam amikor megszólalt 6 órakor az ébresztőm. Gyakorlatilag olyan izgalomban voltam a feszt miatt, hogy este nem tudtam elaludni, így zombiként kezdtem el készülődni. Persze mire úgy volt, hogy menni kell a buszra teljesen felpörögtem, mert hát azért mégiscsak egy kicseszett VOLT-ról van szó! Tekintve, hogy a 'fesztiválozósdit' csak tavaly kezdtem el, rögtön a legnagyobb fába, azaz a Szigetbe vágva a fejszém, halvány lila gőzöm nem volt, hogy mégis mire számítsak.
Szerencsére az idő abszolút nekünk kedvezett, 34° volt aznap. Kicsit talán már sok is volt, de ezzel azért előbb megbirkóztam mint a tavalyi Szigettel, ahol zuhogott az eső, hideg volt és dagonyázni kellett.
Vonattal utaztunk Sopronig. Már az odaút is jó hangulatban telt, igaz ketten voltunk, de ez abszolút nem zavart minket. Amint megérkeztünk Sopronba, megtudakoltuk, hogy jönnek kimondott VOLT járatok is, így megvártunk egy olyant és tömegnyomorban utaztunk a fesztivál helyszínéig. Jó, mondjuk nekünk szerencsénk volt mert volt helyünk, szemben azzal a millió emberrel aki nyomorgott. A helyszínen rögtön megkaptuk a karszalagjainkat, majd be is mentünk. Első dolgunk az volt, hogy nagyjából körbejártuk az egészet, persze mint utóbb kiderült ez közel sem volt az egész... Maga a hely egyébként nekem nagyon tetszett, hangulatos volt a lampionokkal, zászlócskákkal, felöltöztetett fákkal, árusokkal és a több tízezer emberrel együtt.

Szégyen nem szégyen az első koncert amire odatévedtünk egy Kis Grófo koncert volt. Hiába, buliban azért szeretünk rá táncolni, így miért is hagytuk volna ki? Az egészben amúgy az volt a legmegdöbbentőbb, hogy ennyi ember van, rajtunk kívül is, aki hasonlóképp van. Rengetegen tomboltak, táncoltak és énekeltek a koncerten, csupán csak a buli kedvéért is. Hozzátenném mindezt délután 1 órakor. Tehát a kezdő hangulatot ez szépen megadta. Utána visszamentünk a hatalmas VOLT felirathoz, mert hát milyen fesztiválozók is lennénk ha mi nem lőnénk ott egy képet, amit aztán rögtön nyomatunk is az internetre? Na ugye. Meglett a kép, valamint helyet is találtunk mögötte az árnyékon, így egy darabig csak ott ücsörögtünk. Ebben a kánikulában egyszerűen nem bírtunk mást csinálni, jól esett kicsit pihenni. Közben egyébként jöttek tűzoltóautók, akik eredetileg a földet szerették volna locsolni, hogy kevésbé porozzon, de helyette egy jó kis nyilvános fürdőt hoztak létre. Az emberek amint meglátták, hogy locsolnak rögtön megrohamozták, köztük persze én is, és élvezték a hűsítő vizet. Hatalmas buli volt egyébként, főleg, hogy utána 5 perc is alig kellett, hogy megszáradjak teljesen. Ezért természetesen többször is eljátszottuk ezt.

17:40-kor volt az első, komolyabb koncert amire mentünk. Ez Halott Pénz volt. Fogalmam sincs, hogy hogyan de körülbelül a 10. sorban tomboltuk végig az egészet. Jó, ez egy kisebb túlzás volt, mivel szinte az előadott dalok felét sem ismertük. De azért nekem bejött a koncert. Főleg amikor elérkeztünk az utolsó számhoz, ami természetesen a Van valami a levegőben volt, és elkezdtek héliumos lufikat osztogatni. Elméletileg 10.000 db lufit indítottak el a tömeg két vége felől, de hát pechünkre, mivel mi középen álltunk nem jutottunk lufihoz. Köszönhetően például annak is, hogy a felét már osztogatás közben elengedték. Végül egyébként, amikor feleresztették őket gyönyörű volt, és legalább le tudtam videózni, amit a Halott Pénz még tetszikelt is instagramon. Igazi sikerélmény. :D

Ezután elindultunk, hogy megnézzük Majkáékat, de aztán a színpadhoz közeledve vissza is fordultunk. Rengetegen voltak, így ahelyett, hogy kilométerekről néztük volna a koncertet, inkább addig ismét körülnéztünk. Ettünk egy pizzát, kitöltöttünk egy kérdőívet, vettünk menő VOLT-os tetkót, amit rögtön magunkra is fabrikáltunk, találkoztunk pár ismerőssel (de mint a fotókról kiderül feleannyival sem mint amennyi ott volt) meg tettünk élő bolygónkért is, így feliratkoztunk mi is arra a petícióra. Valamint még arra is volt időnk, hogy felfedezzük azt a két vidámparkos gépet is, amik szórakoztatták a népet. Hogyan is hagyhattuk volna ki? Fogalmam sincs mi volt a masinák neve, valójában mindegy is. Lényegében annyi volt mindegyik, hogy pörögtek-forogtak, fejjel lefelé megálltak és kisebb szívinfarktust hoztak néha az emberre. A másodikon én például már szabály szerűen könyörögtem, hogy legyen vége, mivel egyfolytában úgy éreztem, hogy csúszom ki belőle. Azt hiszem másnap az izomláz is ennek volt köszönhető a kezeimben...

21:20-kor kezdődött a Parov Stelar koncert a nagy színpadon. Egyébként mi sem tudtuk, hogy kik is ők, de aztán talán erre buliztunk a legnagyobbat. Marha jó kis zenét játszottak, keverték a swing műfaját a modern electro stílussal, többek között kiderült, hogy szalagavatón is az ő zenéjükre nyomattuk a charleston táncunkat... Szóval nagyon jó volt, végig táncoltuk az egészet, bár a lábaimat már akkor alig éreztem.
Utánuk jött Guetta. Valószínűleg a fesztiválozók 90% miatta jött. Hát mi abba a bizonyos 10 %-ba tartoztunk, aki nem. Addig szépen letelepedtünk a másik színpad előtt és onnan hallgattuk. Úgy érzem felesleges is lett volna odatömörödnünk, amikor maximum annyit láthattunk volna, ahogy kever. Azt is esetleg csak nagyítóval, mivel ritka sokan voltak. Hallani így is úgy is hallottuk, viszont így legalább fasza kis helyünk lett a Punnany koncertre.

1:00-ra voltak kiírva a fiúk, persze egy kisebb csúszást muszáj volt beiktatni, de még így is fantasztikus volt a második sorból végigtombolni a koncertet. Előttem mondjuk egy nálam legalább másfél fejjel alacsonyabb anyuka volt, így gyakorlatilag úgy éreztem, hogy az első sorban nyomatom. Többször is lefotóztak, nagyon kíváncsi lennék azokra a képekre, de sajnos nem találom őket sehol... A srácok szokásukhoz híven fantasztikusan teljesítettek, azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez volt életem eddigi legjobb Punnany Massif koncertje! Mondjuk ez talán annak volt köszönhető, hogy az újabb számaikat jobban ismerem és mostanság inkább azokat adják elő, így pár kivétellel szinte az összes szövegüket kívülről nyomattam. Az érzés amikor a kedvenc előadóid tőled pár méterre ugrálnak, énekelnek integetnek neked, rád mosolyognak, észrevesznek... Hihetetlen. Szinte az egész koncert zökkenőmentesen telt... Szinte. Az utolsó számoknál megkörnyékezett minket pár részeges alak, odanyomakodtak elénk, elkezdtek fogdosni, összetapostak... Na ennél a pontnál kicsit betelt nálam a pohár, még szerencse, hogy pár jófej fesztiválozó leállította őket, különben én tettem volna. De annak tényleg nem lett volna jó vége. :D

Volt vagy fél 3, mire sikerült kikecmeregnünk a fesztivál helyszínéről. Kettős érzés fogott el, egyrészt maradtam volna még szívesen bulizni, másrészt viszont annyira fáradt voltam, csak reméltem, hogy a lábaim elbírnak még hazáig. Még ekkor is jöttek ezek a kimondott fesztiválbuszok, de mivel az elsőre nem fértünk fel, meg kellett várnunk a másodikat, amire sikeresen felnyomorogtunk. Ez elvitt minket egészen a vonatállomásig, ahol fél füllel meghallottuk, hogy nem kell beállni a több méteres kígyózó sorba, mivel a vonaton is lehet jegyet venni, így futottunk is megkeresni a járgányunkat, mivel alig maradt pár percünk az indulásáig. Meg is leltük, nagyon örültünk a fejünknek, hogy elértük és nem kell a következőre várni... Na, hát ez az öröm sem tartott sokáig, ugyanis bejelentették, hogy a vonat műszaki hiba miatt még egy darabig nem indul. Ez még nem volt minden, ugyanis helyünk már rég nem volt, mivel utolsó pillanatban torpantunk be, így egy tucat emberrel a földön csöveztünk. Elég vicces volt. Főleg, hogy egy óra lett abból a kis csúszásból, így talán még a későbbi vonattal is jobban jártunk volna. Igyekeztem nyitva tartani a szemeim, de be kell vallani ez elég nehezen ment. Na meg ott volt a kalauzos incidens is... Végig rettegtünk, hogy jön majd és leszállít minket a vonatról, mert körülnézve mindenkinél volt jegy, és már átkoztuk magunkat, amiért nem vártuk ki a sort. Aztán persze amikor jött az ellenőr kiderült, hogy tényleg lehet nála jegyet venni, de mi addigra már vagy ötféle stratégiát kitaláltunk arra az esetre, ha mégsem lehetne. :D
A hazáig vezető buszút azonban borzalmas volt. Párszor sikerült is elbólintanom, de annyira rettegtem, hogy tovább visz, hogy mindig felriadtam.Otthon még gyorsan lezuhanyoztam, és így volt fél nyolc, hogy beestem az ágyba. Nem kellett sokat bajlódnom az elalvással...

Azt hiszem egy darabig még emlékezni fogok erre a napra, a sok várakozás és szenvedés ellenére fantasztikusan éreztem magam. Belopta magát a szívembe a VOLT fesztivál, remélem jövőre is eljutok! :)

Egy valóra vált álom! #2

Álmaim koncertje,

avagy

One Direction 
koncertbeszámoló - 2015.06.10. Bécs

Akkor szerintem kezdjük is rögtön az elején... Az egész tavaly ősszel kezdődött, amikor kiderült, hogy lesz Bécsben One Direction koncert, és hát igazi Directionerhez híven, unokatesómmal mi már aznap le is foglaltuk a jegyeinket. Teljesen fel voltunk pörögve, hogy végre 5 év (Na jó, inkább 4) után alkalmunk nyílik eljutni az oly rég óta áhított koncertre. Mivel nem voltunk jártasak az efféle koncertes ügyekben, sikerült kiválasztanunk a színpadtól lehető legtávolabbra eső, ülő helyet, magyarán a stadion másik végében. Igaz, pont szemben voltunk a színpaddal, így mindent láttunk, csak éppenséggel miniatűr méretben...

Szóval türelmesen végigvárakoztuk azt a több mint 200 napot, ami furcsa mód egészen hamar eltelt. Majd végül eljött az a bizonyos Nagy Nap! Én egyébként már úgy voltam vele, hogy fel sem fogtam gyakorlatilag mi is történik, teljesen sokkos állapotban voltam, nem tudtam mi folyik körülöttem. A koncert előtti pár napban próbáltam magam kicsit formába rázni, mivel a vizsgáim miatt az utóbbi időben nem nagyon volt időm a srácokkal foglalkozni, amiért kicsit szégyelltem is magam kezdetben, mondván én meg sem érdemlem, hogy ott legyek. Aztán erről persze megváltozott a véleményem, hisz: Anyám, már 5 (na jó még mindig inkább 4) éve erre a lehetőségre várok, persze hogy megérdemlem, amikor nem sajnáltam az időm a trendelésekre, az éjszakába nyúló díjátadók nézésére, az új klipek rekordjának megdöntésére, az összes album megvásárlására, az állandóan megjelenő friss képek és videók nézésére... És bár lelkesedésem az utóbbi időben csillapodott, visszaidézve a régi szép emlékeket beláttam, hogy de még mennyire, hogy ott van a helyem!

Így történt, hogy aznap autóba ülve, felszerelkezve anyukámmal és unokatesóm apukájával, 3 órakor elindultunk Bécs felé. Az odaút egész zökkenőmentesen ment, bár a stadion környékén meglehetősen nagy volt a torlódás, ezért inkább kiszálltunk és gyalog közelítettük meg azt. Már ekkor teljesen elképedtünk, hogy mennyi ember van itt, te jó ég... És akkor még a felét sem láttuk. Szerencsénkhez mérten, persze, hogy a stadion túloldalán raktak ki minket, kis híján az egészet körbejártuk, mire megtaláltuk a mi szektorunkat. Miközben keresgéltünk, összefutottunk egy "ismerőssel" is. Séta közben elhaladtunk egy srác mellett, aki meglehetősen ismerősnek tűnt. Egyszer csak megszólal Niki (Ez nyilvánvalóan egy álnév, mivel nem akarom végig unokatesónak szólítani, valamint felfedni személyazonosságát sem, hehehe) hogy: Te az nem a Ya Ou volt? Nekem meg abban a pillanatban leesett és: DEEEE! 

Aki esetleg nem ismerné, Ya Ou a ByTheWay nevű magyar fiúcsapat egyik tagja és hát milyen kicsi a világ, hol találkoznánk vele máshol, ha nem egy One Direction koncerten!? Nagy röhögve folytatjuk tovább utunkat, amikor egy árus elkezdi énekelni felénk, hogy "Story of my life I take her home" Majd egyenesen rám mutat. A sokktól csak annyit tudtam kinyögni, hogy "oké", ami valljuk be, ebben az esetben nem épp a legmegfelelőbb reakció volt, így gyorsan le is léptünk onnan, persze ez jókedvünket csak tovább fokozta.

Beálltunk a sorba, ami abszolút nem volt hosszú, pár percen belül már bent is voltunk, egy táskaellenőrzés és motozás után. Nem okozott nagy gondot a helyünk megtalálása sem, szerencsére. Viszont az, hogy már ekkor mennyi ember volt a stadionban teljesen lenyűgözött minket. Közben ugye ilyen hangulatfokozóként nyomattak nekünk pár mai slágert, így nagyjából belőtték, hogy mitől döglik a légy, mivel 5 Second of Summer, Olly Murs és Little Mix számokat játszottak többségében a Modest!-től. Mi már ezekre buliztunk, hihetetlen volt ahogy mindenki énekelte a dalokat, egyfolytában rázott ki a hideg. Egyébként szerencsére nagyon jó időnk volt, olyannyira, hogy az állókat a dühöngőben egyfolytában locsolták vízzel a biztonságiak, mivel már ki tudja mióta talpon voltak. A legtöbben 7-8 órakor már a sorban álltak, szóval egy jó fél napot álldogálhattak, így nem is csoda, hogy pár embert vittek is az orvosiba. 

Aztán jött az előzenekar, azaz a McBusted. Az igazat megvallva engem nem vettek le a lábamról. Kezdjük ott, hogy negyed órát késtek, ami tudom, koncerteknél abszolút nem nevezhető nagy számnak, de tekintve, hogy utána kb 5 számot játszottak, mégiscsak az volt. Talán ha ismertem volna az összes számukat, valamint ha közelebb lettem volna jobban élveztem volna. Így, hogy körülöttem mindenki csak ült és nézett nagy boci szemekkel, nem volt olyan jó buli. Egyedül a Get Over it volt ismerős, még az Air Guitar-t sem nyomatták le és a hangosítás sem volt a legjobb. Elég hamar abba is hagyták, még fél órát kellett várnunk fél nyolcig, ami ugye a koncert hivatalos kezdete lett volna. De mivel a fiúk állítólag bent ragadtak a dugóban, az csak nyolc óra után kezdődött végül el. 

Mondjuk a hangulattal nem voltak problémák, direkt olyan számokat adtak le, amikre lehetett táncolni és bulizni. Az első rögtön a Macarena volt, amire az egész stadion egy emberként pattant fel és kezdte el azokat az oly jól ismert mozdulatokat. Azért nem volt semmi 50.000 embert egyszerre riszálni látni a Macarenára, meg volt a maga szépsége. :D

Nyolc óra után egy kicsivel elkezdték játszani az intrót, amire mindenki megőrült, ugráltunk sikítoztunk, sírtunk (?!!) és jött a füstfelhő majd bumm előkerültek a fiúk és el is kezdték a Clouds-ot. Nem, még most, amikor pötyögtetem ezeket a sorokat, sem igazán fogom fel, hogy hol is voltam, és hogy ez tényleg megtörtént velem. Hallottam élőben énekelni egykor (vagy talán még most is?:D) oly nagy szerelmeimet. Amúgy így mikrofonban mintha egész más lett volna a hangjuk, nekem pár fokkal magasabbnak tűnt, de persze hozták a szokásos szintet, fantasztikusan jók voltak, nagyon büszke voltam rájuk! Gyönyörűen, tisztán énekeltek. A koncert közben nem egyszer jött rám a sírhatnék, főleg a lassú számoknál, a Little Things-nél, amikor körbenéztem és azt láttam, hogy az egész stadion fényárban úszik, vagy a Story of My Life-nál, amikor a korábban megbeszéltek alapján feltartottuk a szívecskés örökké feliratot. Viszont a Don't forget Where You Belong vitt mindent. Az álló emberek 'Danke' és 'For staying with us' feliratú lapokat mutattak, az elméletileg ülő emberek (akik ugyanúgy tomboltak és ugráltak, mint elől) pedig piros és fehér lufikat fogtak. Az eredeti terv az volt, hogy a három rank majd szépen kirakja az osztrák zászlót, már úgy, hogy a felső és alsó piros a középső sor pedig fehér lufikat fog. Egyébként nagyon sok ember megcsinálta de az összhatás azért nem volt az igazi, tekintve a lufik méretét és számát, nem nagyon lehetett kivenni azt a fránya zászlót. Mindegy maga a szándék meg volt, a fiúk így is nagyon örültek neki, mondták, hogy milyen gyönyörű volt és köszönik szépen. Liam még fel is vette! Jó volt részt venni azért benne.

Mellesleg tudtam, hogy valamelyik fiú fitogtatni fogja majd hatalmas német tudását, és valahogy azt is sejtettem, hogy ez Harry lesz. Nem is tévedtem, rögtön el is számolt húszig, kisebb-nagyobb segítségekkel és kihagyásokkal, majd eljátszotta velünk azt, hogy elcsitította a zúgolódást, mondván: "Ruhe bitte, ruhe bitte... SHUT UP!" majd elszámolt háromig, persze kizárólag németül és akkor meg elvárta a sikítozást. Aztán kezdte elölről. Igen élvezte, persze azért mi is...:D

Egyébként azon is eléggé meglepődtem, hogy milyen sok fiú/férfi volt a koncerten. Na jó, tisztában vagyok vele, hogy nagy részük csak kísérő volt, de nem egy Directioner fiúval is találkoztam. Ha már itt tartunk, mögöttünk egy apuka, előttünk pedig egy bátyó ült. Mind a ketten végig ülték amúgy az estét, a srácot szegényt jól kupán is vágtam nagy tombolásaim közepette, de hát így jár az, aki elmegy egy One Direction koncerte csupán hogy végigülje azt, úgy hogy nem is lát semmit. Mondjuk látni mi sem sok mindent láttunk, amikor kijöttek a kis színpadra még láttuk őket, viszont a nagyon már kevésbé. Ott rögtön meg is beszéltük, hogy legközelebb csakis állóba megyünk.


Korábban említettem, hogy milyen büszke is voltam a fiúkra. Ennek legfőbb oka igazából az, hogy milyen fantasztikusan megállták a helyüket négyen is. Igen, nincs mit tagadni, érezhető volt végig Zayn hiánya, nem egyszer volt, hogy kihagyták a részét, és akkor néha hiányérzete támadt az embernek, de gyönyörűen felosztották maguk között a szólóit és aztán gyönyörűen el is énekelték azokat.
Ez egy kicsit morbid, de lényegében Zayn is velünk volt a hazafelé tartó úton, pontosabban elhaladt mellettünk.
Igen, ez volt  poén helye, így a "rövid kis" beszámolóm után... :D


Összegezve a gondolataimat úgy gondolom, hogy teljes mértékben megérte elmenni, hihetetlen nagy, vagyis igazából egy életre szóló élményben volt részünk. Sosem fogom elfelejteni ezt a napot, az első és remélhetőleg nem utolsó One Direction koncertemet. Sosem fogom elfelejteni, hogy az összes számukat kívülről tudva, velük és több tízezer társammal együtt üvöltöttem végig a koncertet, úgy hogy utána hangom alig maradt. És bár most nem sikerült a legjobb helyre jutnunk, legközelebb arra fogunk törekedni, hisz ha valakit ennyi idő után is így szeret az ember, az már nem véletlen, és megér minden rááldozott pénzt és időt. Mérhetetlen boldogsággal töltött el az, hogy ott voltam, hogy olyan emberek vettek körül, akik tudják mit érzek, akikre ha ránéztem csak pozitív dolgok jutottak eszembe, habár ezelőtt még sosem láttam őket, akik egy igazi közösségként összetartottak és összefogtak. Csodás volt végre élőben látni a fiúkat, még most visszagondolva is hihetetlen, hogy ilyen közel voltak hozzám, hogy ott ugráltak, nevettek, táncoltak és viccelődtek a színpadon a szemem láttára. Hogy nekünk köszönték meg, amit értük tettünk, hogy minket dicsértek meg, hogy tőlünk köszöntek el. És hiába volt ott rajtam kívül még 54.999 ember, én is részese voltam ennek a bizonyos 'mi'-nek.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodás élmények!