Vélemény

Saját vélemény, ne tessék megölni.

Manapság már szinte mindennapos, hogy az ember a leghíresebb sztárokról vagy celebekről olvasson egy cikket, nézzen egy interjút vagy esetleg hallgasson egy riportot. Mivel én is tartozom egy bizonyos fandom-hoz, úgy érzem muszáj leírnom a saját szemszögemből is ezt a dolgot, mivel nem értem, hogy egyesek mi jogon képzelik, hogy ők bármivel is jobbak lennének a hírességeknél?

______________________ ¤ ______________________

Directioner vagyok. Ez után a mondat után megvethetsz és ítélkezhetsz egyből felettem, de NEM ISMERSZ. Nem tudod, hogy milyen barátaim vannak, hogyan tanulok, mi a kedvenc évszakom, színem, filmem, mik azok a dolgok amik megnevettetnek vagy éppen megsiratnak, nem tudod mik a hobbijaim. Sőt, még azt sem tudod, hogy milyen a zenei ízlésem. És tényleg nem. Hisz csak annyit tudsz rólam, hogy én is egyike vagyok azoknak az ostoba tini libáknak, akik a legfelkapottabb tiniszenzációért ugrálnak visítozva, nem igaz? Legalábbis ezt gondolod rólam, mivel neked is van egy általánosított véleményed, ezt kár lenne tagadni. Idősebb vagyok, mint gondolnád, magyarán nem vagyok divatrajongó, sem 12-13 éves. Gondoltad volna, hogy hallgatok The Beatles dalokat? Vagy például Paramore-t? Ed Sheran is közel áll a szívemhez. Tudtad, hogy versenyszerűen táncolok, hogy imádok rajzolni, hogy előrehozatva megcsináltam az angol emelt és informatika középszintű érettségimet, négyes, ötös tanuló vagyok a középiskolában is? Hogy nézek Trónok Harcát és Glee-t is? Na? Ismersz? NEM. Még így sem, hogy ennyi mindent leírtam magamról. És mégis leostobázol, mivel magadban kialakítottál egy képet mindazokról akik rajonganak valakiért. Köszönöm, hogy ostoba lehetek.

Én személy szerint nagyon szeretem a fiúkat, és bárki bármit mondhat, a véleményem akkor sem fog változni róluk, mivel ellentétben velük, akik a sajtón keresztül látják őket, én valamilyen szinten ismerem is őket. Most jön az a rész, hogy te azt gondolod magadban, hogy: Áhh, kezdődik a csöpögés, ismét egy elfogult kis rajongó, idővel úgy is kinövi. Vajon mit fog csinálni 2 év múlva, amikor ezek a ficsúrok már sehol sem lesznek? 

Igen, az lehet, hogy 2 év múlva már nem leszek oda ilyen szinten a fiúkért, már most is apadt a kezdeti lelkesedés, de azt garantálhatom, hogy akkor is szeretni fogom őket, ahogy valamilyen szinten most is. Nevess nyugodtan a következő mondaton. Belelopták magukat a szívembe. 

Ezt az érzést nehéz elmagyarázni egy olyan embernek, aki még nem élte át. Vagy talán mégis? Talán neked is akad olyan kedvenced, akit nap mint nap hallgatsz/nézel/olvasol, akiért bármit megtennél, és bármit odaadnál, hogy találkozhass vele? Létezik ilyen? Akkor tudod miről beszélek. És te mégis bántasz engem. Miért? Hisz ugyanazt érezzük, csak éppen másik személy/személyek iránt. Nem létezik? Akkor minél előbb keress magadnak egy példaképet, akire felnézhetsz. Hisz igen, ezeket a személyeket többségben példaképnek nevezik. 

Elmagyarázhatatlan az a dolog, amit velük kapcsolatban érzel. Az is, mikor rájössz, hogy te most valójában belekerültél egy egészen új családba, ahol bármi történjék, számíthatsz a testvéreidre. És ez mostantól a te második családod. Hogy a példaképed, még akkor is szeret, ha soha nem találkozott veled. Hogy tudod, van még ezer olyan ember, aki hasonlóan érez hozzád, nem vagy egyedül. 

Engem valójában az bánt nagyon, hogy sok ember nem képes tisztán látni és csak előítéletekkel van teli, előbb beszél, mint gondolkodna... "Azt írták, hogy drogoztak, akkor biztos drogos kis csírák. Azt is olvastam, hogy cigiztek, nyilván láncdohányosok. Mégis milyen példát mutatnak így a mai fiatalokra? Mindenhonnan azt hallani milyen nagyképűek, fejükbe szállt a hírnév, újabb tucatsztárok." Mondod te. "Nem ismered őket. Ezt csak hallani, olvasni, látni. De nem tudni biztosra. " Mondom én. Számomra felfoghatatlan, mennyi bántást kapnak ezek a srácok. Egyáltalán nem szolgáltak rá arra, hogy buzinak vagy tehetségtelen tucatsztárnak nyilvánítsák őket. Sőt mi több, már rengetegszer bizonyítottak, mind hangilag, mind emberileg. 

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... Tehetségtelenek. Tényleg? Ezért lettek 3.-ak az X-faktorban? Tudnak énekelni! Kérlek, ha nem hiszel nekem, hallgass meg pár élő felvételt. Kérlek ezt tedd meg, mielőtt legközelebb leírnád, hogy csak a kinézetük miatt szeretik őket. Tény, hogy vannak náluk jobb énekesek, de ők is tudnak énekelni! 

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... Csúnyák, pávák, izetlenek. Még leírni is rossz volt ezeket a dolgokat. Az én szememben az az ember, aki a kinézet alapján ítélkezik már nagyon az alja. Ez is csak egy újabb hülye ok arra, hogy lehessen miért bántani őket. Mert szerintem abszolút normális, ha a divat szerint öltöznek, hisz ők is mai fiatalok. Amúgy is, az én szótáramban a ZENE alatt még nem szerepel a kinézet. Elvileg a zene egy olyan dolog ami a hanggal kapcsolatos. Vagy mi.

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... Stílustalanok, tucatgyártmányok. Igen, sajnos manapság már egy olyan világban élünk, ahol az emberek a könnyen megjegyezhető, 3 sorból álló popszámokra buknak, így ésszerűen nekik is vannak ilyen számaik, hisz szeretnének a szakmában maradni, sőt mi több, szeretnének a csúcson maradni, ahol jelenleg vannak. Mindenki arra törekszik, hogy minél nagyobb dolgokat véghezvigyen nem igaz? Miért lennének pont ők a kivételek? Azonban lehet, hogy el kell keserítselek titeket, nekik is vannak igen mélyenszántó dalaik, járjatok csak utána. Ha pedig ezt nem teszitek meg, ne tucatozzátok le őket.

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... Ők buzik!? Igen, mondjuk ki nyíltan, sokan azoknak hiszik őket. Csak valójában ha feltennénk nekik a kérdést, hogy: Miért is? Nem tudnának rá válaszolni. Most azért mert imádják egymást? Igen, ez valóban így van. Ők már testvérként szeretik egymást. Ezt nem kell túlgondolni. Ketten közülük már több éve tartó boldog párkapcsolatban élnek, a többiek is a nőkre buknak nyilvánvalóan, hisz manapság másról sem olvasni csak ezekről a dolgokról. És egyébként.. Ha azok lennének mi lenne? Na? Akkor mi lenne? Semmi.

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... "Már a csapból is ők folynak" Talán a legnevetségesebb kifogás az összes közül, hisz. Emberek! Nem ők tehetnek róla. Igen, hírességek szerettek volna lenni, igen összejött nekik. De nem, nem ők játszák folyton a számaikat a rádiókban, nem ők adják le folyton a videóklipjeiket, és nem ők írnak magukról cikkeket. Azt hiszem ehhez több hozzáfűznivalóm nincs is.

  Sokan azért bántják őket, mert szerintük... Felháborítóan viselkednek a rajongóik. És el is érkeztünk a másik dologhoz amiről ők nem tehetnek. Nyilvánvaló, hogy a több milliós rajongótáborukban akad pár érdekes eset, de a fiúk hogyan is vállalhatnának értük felelősséget? Nevetséges.

Ezek a srácok eddig csak jó példát mutattak nekünk, és még mindig csak bántják őket!

 

Szemmel láthatóan imádják a rajongóikat, és hihetetlenül hálásak nekik, és mégis mindig csak bántják őket!

Légyszíves mielőtt egy másik embert kritizálnál, bántanál és csupán csak kedvtelésből szidnál nézz magadba is egy kicsit. Én sem vagyok oda minden hírességért, de képes vagyok ember módjára viselkedni, és nem belegázolni a másik ember lelkivilágába, hiszen... Mire fel?

Én sem vagyok tökéletes, Ők sem azok.

Hisz miért is lennének tökéletesek? Ők is csak emberek, nekik is van családjuk, barátaik, szerelmük, ők is szeretnek eljárni szórakozni, vagy néha csak otthon lazítani. Ők is bolondoznak, vagy éppen érzelgősködnek néha. Ők is hallgatnak zenét, néznek filmeket, tesznek jó és egyaránt rossz dolgokat is. Ők is emberek.

Kérlek ne szidd őket, mivel nem érdemlik meg. Tiszteletben tartom, ha nem szereted őket, hisz: Ízlések és pofonok. És ízlésekről felesleges vitatkozni, mivel szerencsére ez senkinek sem egyezik, ezért is személyiség minden ember. Tiszteletben tartom, ha nem szereted őket, de azt nem ha bántod őket. Én sem bántom a te kedvencedet, te se tedd az enyémmel.

Régebben én is elég furcsán néztem azokra akik valaki/valakik iránt ilyen szinten rajongtak. Nem értettem, hogy lehetséges valaki olyant kedvelni, aki a létezésedről sem tud. Aztán jöttek ők, akik... Felborították, átrendezték, megkeverték, megbonyolították, megváltoztatták, kiszínezték az életemet. Mindegyiküket úgy szeretem ahogy vannak, olyan viccesen, kedvesen és bolondan amilyenek. Hatalmas pluszpont az, ahogyan a Directionerekhez viszonyulnak. Nem láttam még olyan hírességet, aki ennyire közvetlen, kedves és hálás lett volna a rajongóknak, mint ezek a fiúk. 

Nem érdemlik meg, hogy az emberek csupán csak azért utálják őket mert nekik sikerült valóra váltaniuk az álmukat...

Ne utálkozz ok nélkül. A híresség is ember, nem érdemli ezt. Főleg úgy, hogy alig tudsz róla valamit. Ismered? Nem. Akkor mi alapján döntötted el, hogy ő rossz avagy jó ember? Gondolom erre a kérdésre most nem tudtál válaszolni. Néha csak gondolkozz el azon, hogy valakinek egy név mennyit jelenthet. Neki nem azt fogja jelenteni, hogy az adott személy 'nyálgép', 'kövér' vagy épp 'anorexiás', 'csúnya', 'egoista', 'tucatgyártmány' vagy ahogy te mondanád 'buzi'. A végtelenségig sorolhatnám még a jelzőket. Neki nem ezeket fogja jelenteni. Neki akár az életét is jelentheti. Ez nem poén. Nem egy ember van aki úgy tekint az általa nagyra tartott hírességre, mint a hősére, aki megmenti az életét. Sokan miattuk hagyják abba az önkínzást, nekik köszönhetően lelnek új barátokra. 

Őszintén megmondom, sokszor 3 perc erejéig még én is eltudom hinni magamról, hogy gyönyörű, tehetséges, és igen is fontos vagyok. Sokan tőlük tanulnak életet megváltoztató példákat, követik őket, példaképként tekintenek rájuk. Most komolyan. Érdemes belegázolni ezeknek az embereknek a lelkivilágába csak azért mert te nem szereted az általad 'bénának' tartott adott hírességet? Ugye, hogy nem? Akkor miért teszed? Kedvtelésből? Vagy miért? Én ezt egyszerűen nem tudom megérteni. Tudom, hogy mindig lesz ok az utálkozásra, és valószínűleg feleslegesen írom le ezeket a sorokat. Lehetetlen. Lehetetlen lesz az utálkozókkal szembeni 'csatát' jó irányba eldönteni. Ennek sosem lesz vége. De ha egy kicsit is megmozdítottam valamit benned, szerintem gondolkozz el az itt leírtakon. Ne bánts más kedvencét, ne bánts egy rajongói csoportot, mindaddig amíg nem tudod miről beszélsz, valószínűleg te sem szereted, ha mások a tieddel teszik ugyanezt. Ha te abbahagyod, akkor máris egyel kevesebb lesz az utálkozók csoportja. Ne vegyél részt ebben a felesleges csatában, mivel sosem fogod megnyerni.

Egyszerűen csak fel kell nőni, és belátni, hogy nekik sikerült. Ők harcoltak az álmukért, elérték a céljaikat, és sikerült is nekik az, amire te talán még gondolni sem mersz. Lenyűgöző. Igen, erre bátran merem használni a lenyűgöző jelzőt. Ezért ők nem érdemlik meg azt a sok utálatot, amit mégis kapnak.  

Az igazság néha fáj. Igaz?

Hi, I'm Griny.

Ello. 

Twilightgirl alias Lucy alias Griny jelentkezik. Avagy beszélgessünk egy keveset a nevem fejlődéstörténetéről. 

Kezdetben twilightgirl néven nyomultam, talán nem is kellene mondanom, hogy abban az időszakban épp twilight imádó korszakomat éltem... Szóval azt hiszem ebből a névből már kinőttem, ezért választottam egy sokkal természetesebbet a Lucy-t. Hogy ez honnan jött? Második nevem a Luca, ezért úgy döntöttem, hogy annak fogom használni az "angolosított" verzióját. Valamint jó ötletnek tűnt, mivel a fanfiction-ben amit írok, szintén Lucynek hívják a főszereplőt. De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a név sem a legeredetibb, szinte már sablonos. 

Ezért hát úgy döntöttem, hogy keresek valami egyedit. Amit még sehol sem láttam. És tádááá, így született meg a Griny. Ejtsd: Grini, véletlenül sem Grájni, vagy szépen magyarosan Griny. :D Szóval kedves barátom, a google segítségével találtam rá egy oldalra, jobban mondva valamiféle fórumra, ahol nézegettem a felhasználóneveket, hátha tudok valahonnan ihletet meríteni, mert azért teljes egészében kopizni mégsem akartam. És így is lett. Megláttam egy Greene nevű tagot. Pont arról szólt a topik, hogy kinek hogyan kell ejteni a nevét, és ő írta, hogy az övét Grín-nek, és véletlenül sem Grini-nek, avagy zöldecskének kell mondani. Ezen mosolyogtam egy jót, merthogy nekem megtetszett a Grini. 

Mivel zöld nem szerettem volna lenni, és koppintani sem szerettem volna, ezért a Greene automatikusan kiesett. Ebből adódóan a Greeny sem volt már játékban. 

Egyébként hihetetlen mennyit agyaltam ezen a néven. 

A Greni azért nem jó, mert nem vagyok Reni... Grene? Az is a zöldre emlékeztet. Viszont ha úgy írom, hogy Greny... Nem, az kiejtve totálisan a Granny-ra hajaz, ami nagyit jelent. Így maradt az első variáció, azaz Griny. Csak ennél meg az volt a baj, amit először is írtam, hogy féltem, hogy hogy ejtik majd ki az emberek. De nem baj, a lényeg, hogy nekem tetszik, és meglehetősen egyedi. 

Szóval sziasztok, mától fogva Griny vagyok! :)

Punnany Massif.

Én azt mondom: Punnany, te azt mondod: Massif!

Lányok, fiúk, én nem tudom ti hogy vagytok vele, de én odalettem a Punnany Massif nevű magyar bandáért. Úgy döntöttem ma bemutatom egy kicsit őket, esetleg mesélek róluk pár dolgot és hasonló finomságok.

Kezdjük a legizgisebbel.

Idén nyáron voltam koncerten, jelentem büszkén. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kedvenc magyar bandám a közelben koncertezett, jobban mondva a Szigetközi Music Fesztiválon volt egy fellépésük. Pár barátnőmmel vettünk is jegyet, és mivel az utat csak úgy tudtuk megoldani, hogy anyu vitt ki minket, és a koncert után jött értünk, így 6-kor már ott is voltunk a helyszínen. Mellesleg a koncert csak 10-kor kezdődött, de anyum csak így ért rá, és más választásunk nem nagyon volt, szóval addig ott lődörögtünk. De úgy voltunk, hogy Punnanyért bármit. Nem is kell minket félteni, elvoltunk, volt ott minden Tike Myson, (Mike Tyson helyett) Chao a másnaposokból, Niall hasonmás, raszta csávó, kalapács (Ez ilyen vidámparkos játék volt, ami egyébként brutál volt, átfordult fejjel lefelé meg minden amit csak eltudtok képzelni. Azt hittem ott meg is halok) szóval volt csokis popcorn meg vattacukor, peugeotos szórólapos lány, aki odajött és elkezdett velünk beszélgetni, hogy menjen a munkaideje, és elmesélte, hogy néha ha úgy tartja kedve csak elhajít pár szórólapot, annyival is kevesebb lesz. Szóval igen, volt ott minden. Aztán jöttek a Hősök, akiket végig tomboltunk, holott a 2 órás koncert alatt össz-vissz 2 szám volt amit ismertünk, de sebaj, miért is ne? :D

10:00-kor már a 6. sorban álltunk középen (igen a Hősök közben egyre előrébb somfordáltunk mi kis sunyik) Egyszer csak feljön valaki a színpadra és bejelenti, hogy egy kis technikai malőr miatt csúszik picit a koncert. Gondoltuk mi az a fél óra a 4 órás várakozás után, így nem tágítottunk. Utána feljön megint a pasi, és elkezdi: Ha én megjelenek itt a színpadon, akkor már baj van. Szépen felvezette, hogy valami nagyon unatkozó ember megint betelefonált, mivel "bombát rejtett el a fesztivál helyszínén". Persze ez egyértelmű volt, hogy csak kamu, de azért a biztonsági előírásokat kötelesek voltunk betartani, így el kellett hagynunk a Feszt. helyszínét. Azt mondták kb másfél óra és visszamehetünk. Addig kint ücsörögtünk a pusztán. Rettentő izgalmas volt amúgy... :)

Aztán lassan eltelt az idő, és már azon kaptuk magunkat, hogy elöl állunk, várva a bejelentésre, hogy mehetünk, ami hamar jött is. Ez egyébként ilyen filmbe illő jelenet volt, a biztonsági őr beszélt egy hangosbemondóba, elmondta, hogy átkutatták a helyszínt, semmiféle robbanószert nem találtak, és hogy szépen, lassan visszamehetünk és kezdetét veszik a koncertek. A poén az volt, hogy az emberek meg sem várták, amíg befejezi a mondandóját, elkezdtek sprintelni a színpadok felé. Szerencsés helyzetben voltunk, mivel elöl álltunk, így viszonylag jó helyre tudtunk állni, jobb helyre mint azelőtt, szóval nekünk ez kedvező volt. Ja és egyébként futás közben találtunk egy mobilt, amivel fogalmam sem volt mit kezdjek, így oda adtam egy fotós csávónak, aki megígérte, hogy majd leadja. Hát remélem így tett, megbízható figurának látszott, köztünk szólva. ;)

Végre ott álltunk a színpad előtt, amikor feljöttek a fiaink. És még plusz fél órát hangoltak.. Nem baj, ami a következő 2 órában történt, megért minden várakozást, felejthetetlen koncert volt, imádtam. Amikor elkezdték játszani a Másfél hete című számot, őszintén, fogalmam sem volt róla, hogy mi az. Életemben nem hallottam még... De aztán elénekelték egyszer a refrént, és rögtön beleszerettem. 

Talán ismeritek páran ezt a népdalt... Én nem ismertem. :D Na mindenesetre szerintem nagyon szép, megszerettem, azóta is folyamatosan azt hallgatom, és ajánlom mindenkinek. A koncerten amikor a tömeg üvöltve énekelte. Na az tényleg csoda volt.

Egy azaz két szóval: Felejthetetlen élmény. Igen, számomra az volt ez a koncert, azoknak akik pedig még nem ismernék a fiúkat, ajánlom, hogy hallgasson bele pár számukba. Tudom ajánlani személyes kedvenceimet:
- Élvezd -Mindenek felett!-
- Szabadon -Sziget fesztivál himnusza-
- Telik
- Csönded vagyok
- Mosoly

"Élvezd, hogy látsz, szagolsz, érzel, kelsz, fekszel

Hogy a szeretted rád mosolyog ezerszer,

Élvezd az illatot, ez a szabadság

Tárd ki a szárnyad, repülj el rab madár."

He took the midnight train, going anywhere.

Ez egy szomorú nap.

Reggel még úgy keltem fel, mint minden átlagos napon. Vidám voltam, az idő is szép volt, a családommal lehettem. Aztán hazajöttem, felléptem az internetre, ahol az a hír fogadott, hogy meghalt az én egyetlen Cory-m. Először nem akartam hinni a szememnek, próbáltam bebeszélni magamnak, hogy ez az egész egy kamu, mivel mostanában több híresség halálhírét is terjesztették teljesen alaptalanul, de amikor rádöbbentem, hogy ez most nem átverés azt hiszem valami megtört bennem. Cory-t az egyik kedvenc színészemnek tartottam, és tartom jelenleg is, valamint abban biztos vagyok, hogy a közeljövőben sem fogom elfelejteni. Azt az érzést amikor rádöbbentem, én.. Szavakkal nem is tudom kifejezni. Mióta is szeretem? 3-4 éve? Kezdjük az elején...

Nyár volt, kapcsolgattam a tv-t, egyszer csak megakadt a szemem egy reklámon. Valami új, vidám, sorozatot mutattak be. Gondoltam magamban, megnézem az első részt, ha már a reklámnak sikerült elnyernie a tetszésemet. Így megjegyeztem a kezdés dátumát, és pontosan abban az időpontban a televízió előtt ültem, várva az ismeretlenre. Két részt vetítettek le egymás után, de nekem ez a két rész elegendő is volt. Rögtön beleszerettem a sorozatba, rögtön beleszerettem Cory-ba. Egyszerűen csak magával ragadott, valami láthatatlan dolog vonzott hozzá. Nem is igazán tudom ezt leírni. Tetszett, hogy olyan vidám, életrevaló, aranyos, tehetséges, de mégis esetlen. Tetszett, hogy olyan ember, mint mi, hogy nem mutatja felsőbbrendűnek magát, hogy átlagos, de mégsem az. Nem az, mert milliók életét... Hát nem is azt mondom, hogy megváltoztatta, bár biztos vagyok benne, hogy még ebben is lenne igazság, de az egészen biztos, hogy milliók életére hatással volt. Többek között az enyémre is. 

Kezdetben hihetetlen módon odavoltam érte, gondolom ti is tudjátok milyen az ilyesfajta gyermeki rajongás, amikor elképzeled, hogy egy hírességgel, adott esetben Cory-val milyen szép pár lennétek, hogy úgy érzed szerelmes vagy belé, és bármit megtennél, hogy találkozhass vele. Minden nap róla nézegetsz képeket, hallgatod a zenéjét, nézed a filmjeit. Igen, kezdetben ez így volt velem. Ahol lehetett ő volt a háttérképem, ikonom, avatarom, a gépemen legalább ezer kép le volt mentve róla, a Glees zenéket hallgattam itthon, a buszon, és olykor még az iskolában is. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Gondolom már senki nem emlékszik erre, de 2011. február 9.-én volt is egy ilyen posztom:

" Na amint látható is változtattam egy kicsit a dizájnon... Nem lett olyan jó, de tőlem csak ennyire telik. :P

Az egyik kedvenc színészem most Cory Monteith. A Gleeben nagyon elnyerte a tetszésemet, és azóta oda vagyok érte...:D

Aki nem ismerné Coryt:

Cory Allan Monteith, 1982 május 11.-én született Kanadában. Ugorjunk egy kicsit... 2005-től kezdett aktív lenni, első szerepe a Killer Bash című filmben volt... 2009-től szerepel a Glee című sorozatban, amelyet Fox tv csatorna ööö... talált ki. (nem jutott eszembe, hogy fejezhetném be máshogy :D)

Róla elég is ennyi. A lényeg az, hogy nagyon jó színész és énekes is egyben. Ja és még annyit, hogy a Supernatural első évadjának egyik részében is feltűnik, csak sajnos felfalja valami emberevő szörnyeteg... szegény Cory.. :D"

A helyesírásomtól és idétlenségemtől eltekintve imádom ezt a bejegyzést. Imádom, mert arra emlékeztet, hogy mennyire is szerettem akkor Coryt. Sajnos az idő múlásával más hírességek is képbe kerültek, változott az ízlésem is, nem volt annyi szabadidőm, kevesebbet törődtem vele. De továbbra is ugyanúgy imádtam. A Glee a mai napig az egyik kedvenc sorozatom, az összes részét láttam, ki nem hagytam volna. A kérdésre pedig, hogy ki a kedvenc szereplőm, egyértelműen hangzik a válasz. Cory, vagyis Finn. Mindig is ő volt, és mindig is ő lesz. 

4 év... 4 évet azért nem lehet olyan könnyen elfelejteni, és hiába nem követtem már olyan nagyon szorgalmasan Cory munkásságát, a halálhíre még akkor is ugyanúgy lesújtott, hisz még mindig szerettem.

A kezdeti sokk után, folyamatosan törtek fel bennem az emlékek, és összeszorult a gyomrom. Lassan fél kettő lesz, de még mindig írok, hisz tudom, képtelen lennék aludni, annyira fáj. Tudom, hogy talán egy kicsit furcsán hangzik, hogy egy számomra szinte ismeretlen személy halála is ennyire megrázott, de ez a rajongósdi már csak így működik. Nem is próbálom meg elmagyarázni, ezt át kell élni. A tény, hogy még alkalmam sem volt találkozni vele és, hogy már nem is lesz, rettentően elszomorít. De az még jobban fáj, hogy tudom a családjának, barátainak és nem utolsó sorban, gyönyörű menyasszonyának még nehezebb. Bele sem merek gondolni, ők most mit élhetnek át.

A Világ elvesztett egy embert.

Két szülő elvesztette a gyerekét.

A Gleek-ek elvesztették a bálványukat

Lea elvesztette a vőlegényét.

De a mennyország szerzett egy angyalt.

Amennyire szomorú ez, annyira jó is. Jó, mert Cory egy fantasztikus ember volt, csak jót hagyott hátra, próbált példát mutatni, és megoldani a problémáit, szerető barátja volt egy lánynak, imádta a rajongóit, csodásan énekelt, dobolt, színészkedett. Rossz, mert elvesztettük őt. Ha egyszer valaki megtudná nekem mondani, hogy miért van az, hogy mindig a jó emberek távoznak el ilyen korán, akkor azt mérhetetlenül megköszönném. Őt már soha senki nem fogja tudni pótolni, végleg elvesztettük. 

Ő megmentette az életünket, de mi nem tudtuk az övét. 

Valamint a bejegyzés címében is látható idézet is passzol ide. 

He didn't die... He took the midnight train, going anywhere.

A 31 éves tehetséges, folyton mosolygós srácnak még csak most indult volna be igazán az élete, a karrierje, pár héten belül lett volna az esküvője a szintén Glee sztár, Lea Michele-el. Az esküvő helyett, ahol a lány a gyönyörű fehér menyasszonyi ruhájában kimondta volna a boldogító Igen-t, most a fiú sírja mellett, fekete ruhában mondhat búcsút kedvesének. Ők már sohasem fognak összeházasodni. Elképzelni azt az izgatottságot, és boldogságot ami körülövezhette őket. Elképzelni, hogy Lea számolja vissza a napokat a menyegzőig  amire már minden le van fixálva. Elképzelni, hogy szerették egymást, és családot akartak alapítani... Mindezt elképzelni hihetetlenül fáj.

Legalább egyszer láthatta menyasszonyi ruhában...

Mondják, hogy azok, akikre emlékeznek, sosem halnak meg. Egyben biztos vagyok. Ez alapján Cory örökké fog élni. Örökké, az emlékezetünkben, a szívünkben és a történelemben. Számos ember már legendaként tekint rá. Fantasztikus ember volt, meg is érdemli.

Most pár szót a rajongókról, Gleek-ekről. 

"Menj és mondd el a bálványodnak, hogy szereted őt, mert az enyém már nem él..." 

Ezt és ehhez hasonló dolgokat olvasni... A szívem hasad meg tőle. Az egészben az a legrosszabb, hogy nekem és még sokaknak másoknak, akad pár híresség, akikre a hősünkként tekintünk. Ők a hőseink, mert a zenéjükkel, szerepeikkel, személyiségükkel megmentették az életünket. Tőlük tanulunk életet megváltoztató példákat, követjük őket, példaképként tekintünk rájuk. Belegondolni, hogy elveszíthetjük őket... Lehetetlen. Pedig valójában sajnos nagyon is lehetséges. Ők is csak emberek. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb elérkezik a nap, amikor meglátok majd egy hasonló hírt, de reménykedtem benne, hogy ez csak utóbb lesz. Reménykedtem, hogy a kedvenceim még sokáig okozhatnak nekem örömöt. 

Sírsz, mert a kedvenced nem tudja, hogy létezel. 

Én pedig azért sírok, mert a kedvencem már nem létezik.

Nem tudom mit írhatnék még, egyszerűen csak mérhetetlenül nagy szomorúságot érzek magamban, sajnálom, hogy az utóbbi időben nem fordítottam kellő figyelmet Coryra, sajnálom, hogy millióknak fáj a halála, sajnálom, hogy elveszítettem. Sosem fogom elfelejteni a csodás, szívmelengető hangját, azt a melegséget sugárzó, boldog szempárt, a csodálatos mosolyát. A tehetségét, a táncban való ügyetlenkedéseit, a humorát, a látható boldogságot ami körülvette amikor szerelmével volt. Sosem fogom elfelejteni Őt!

Minden gondolatom a hozzátartozóival, imádkozom értük, kitartást nekik, ha nekem ilyen nehéz, nekik milyen lehet... 

Egyetlen, drága Cory-nk. Én most búcsúzom tőled, nyugodj békében, és vigyázz Lea-ra az angyalok közül, most nagy szüksége lesz rád. Szeretünk és sosem felejtünk el!

Ezer éve...

I'm back. 

Ezer éve már, hogy erre a blogomra nem írtam. Valójában fogalmam sincs, hogy miért, egyszerűen csak...Hmm... Szóval talán a 'lusta voltam' lenne a legtalálóbb kifejezés az okra. Valójában suliidőben időm sem, valamint energiám sem nagyon volt a blogolásra, ha volt is, akkor is inkább a fafiction történeteimmel foglalkoztam.
A korábbi bejegyzéseimtől kérlek tekintsetek el, nem fogom őket kitörölni, mert hát.. Az is én voltam. De változnak az emberek, a bohókás, szeleburdi kislány eltűnt. Azt nem mondanám, hogy felnőtt, mert rendkívül gyerekes személynek tartom magam, egyszerűen csak megváltoztam. Kiléptem a 'szmájlik' és a szivárvány világából, talán a helyesírásom is fejlődött. :P Jó, ez a kettőspont "p" most talán úgy jön le, mintha saját magamat hazudtolnám meg, hisz épp az előbb mondtam, hogy kiléptem a szmájlik világából. Ez alatt annyit értettem, hogy nem írok minden mondatom végére hangulatjelet. De azért alkalmanként egy-kettő azt hiszem abszolút nem zavaró, ellentétben a hangulatjelektől hemzsegő szövegekkel. Na azokat már ki nem állhatom. Mindegy, nem is tudom miért beszélek még mindig erről...
Szóval visszatértem, azt nem ígérem, hogy rendszeresen fogok írni, de ha van alkalmam és mondanivalóm is, mindenképpen jelentkezem.
Hamarosan hozok is egy bejegyzést, úgy gondoltam megérdemel egy külön posztot, többek között a 'nagy visszatérésem' is ez miatt történt.
Szóval most csak ennyi lettem volna, gondolom valójában nincs egy olvasóm sem, de nem baj. Ez a blog egy amolyan elektronikus napló szerepét is játssza, ha jobban belegondolok, tehát amit ki kell adnom magamból azt továbbra is ki fogom, az már csak egy plusz ha ezt még el is olvassa valaki.
Nem tudom, hogyan kellene lezárni ezt a monológot (?) Így csak annyit mondok, hogy még hallotok majd felőlem.
Puszi az egykori twilightgirl.